A Google kivonul kínából?
Publikálva: 2010-03-22
A Google már régóta harcban van Kínával, mert nem kíván eleget tenni a kínai kormányzat sajtószabadságot sértő intézkedéseinek.
A kínai jogszabályok szerint a Google-nek cenzúrázni kell a találatokat, ami nem igazán tetszik a keresőóriás vezetőinek ezért inkább kivonulna a kínai piacról.
Kína vs. Google
A Google először Januárban jelentette be, hogy esetlegesen elhagyja az országot amennyiben amennyibe továbbra is támadások érik a Kínai közintézményektől.
Hosszas tárgyalások után, úgy néz ki nem sikerül megegyezni a feleknek és a Google április 10-én megszünteti a google.cn domain néven elérhető kínai kereső-jét. A hivatalos bejelentés mára március 22-ére várható.
A kínai hatóságok megtiltották a kínai sajtó számára a Google kivonulásával kapcsolatos hírek közlését.
A Google hatalmas stratégiai hibát követhet el a kivonulással, ugyanis ha megteszi ezt a lépést, akkor már nem térhet vissza az egyik legnagyobb és dinamikusan növekvő online hirdetői piacra.
A konkurencia jól jár
A hír hallatára a legnagyobb kínai kereső részvényei, majdnem 50%-al megugrottak. A Microsoft számára pedig megnyílik a lehetőség, hogy megerősítse a Bing névre hallgató keresőjét.
Vajon, megtörténik, ma a bejelentés ?
Köszönjük, hogy elolvasta a bejegyzést
